Kezdjünk el Élni!
Ez nem egy írás. Ez egy dal lett. Egy nő dala!
Meg kell tanulnunk nem csak azt befolyásolni, amit mondunk, hanem azt is, ahogyan mondjuk. Ahogyan kiejtjük a szavakat. Ugyanazokat a szavakat is mondhatjuk amiket eddig mondtunk, de amikor megtanuljuk beletenni az érzelmeinket, legyen az bármi! Mindet!
Mert eddig is beletettük! Mindig beletettük. Csak az érzelmeink azzal voltak tele, hogy takarjuk magunkat, hogy nehogy, nehogy lássad, milyen érzékeny vagyok! Látod, hogy most kimondok valamit, én, nagyokosan! Tudom, hogy belém fogsz döfni! Tudom.
Miért is mondjam? Miért?
Meg kell tanulnunk hallgatni. Magunkra. A másikra.
Nem csak arra a szóra! Rá! Magára! Magamra! Az egész valómra! Az egész valójára!
Nem, nem a fejére! Nem tudja szétszedni! Benne van minden! Már beletette!
Miért? Nem lényeges!
Nem! Nem okolnunk kell magunkat. Elfogadnunk a helyzetet és mostantól változni!
Hallgatni. Mondani! Igen, levetkőzni, hogyha fáj is!
Ha belénk döfhetnek így!
Ez a kép még nagyon nincs kész!! :) Ez a kép egy homályos álom-kezdemény még!
És mikor így elkezdjük magunkat hallgatni, nem tudunk majd hazudni! Nem tudunk majd magunknak sem hazudni! Mikor énekeljük a szavainkat! Mikor beletesszük a szívünket! És akkor megénekeljük azt, amiről minden szív énekel! Amire vágyik minden ember! És összefonódik az énekünk egy közös dalba! Egy gyönyörű kórusba! Egy gyönyörű-gyönyörű zengő melódiává fonódik minden ember hangja! Amibe beletette a szívét és a a lelkét is és az egész testét! A tüdejének összes négyzetcentiméterét! az összes levegőt, amit megrezget a teste, a szíve és a lelke! Kileheli a lelkét! És a másik ember hallja! De nem csak hallja, érzi! És nem csak a fejében, nem csak az agytörzsében, hanem tényleg! A gyomrában! A testében, a bőrén!
És gyógyulunk!
És mikor így éneklünk egymásnak, mikor így hallgatjuk egymást, magunkat,
gyógyulunk! Gyógyul a lekünk! Egymást gyógyítjuk meg!
Csak lelkileg?
Ki tudja!
Hiszen össze vagyunk fonódva! Egybe vagyunk ragasztva! Nem külön van a lelkünk! Nem lóg rólunk le! Még hogyha úgy is kezeljük, még hogyha úgy is kezeltük eddig!
De nem! Soha nem tudjuk eltaszítani magunktól a lelkünket! Soha nem fogjuk tudni, még akkor sem amikor a legtudományosabban próbáljuk igazolni azt, hogy nem létezik, csak azért mert ott lüktet és fáj, hogy létezik
és mégsem teszünk semmit!
De nem! Mindenki ugyanazt teszi, mindenki ugyanúgy csillapítja a fájdalmát! Úgyhogy miért? Miért... takargatnánk?
Kezdjünk! KEZDJÜNK EL ÉLNI!
Énekelni! Beszélni! Egymás szemébe nézni!
Nő. Férfi.
Különbözőnek lenni. Merjünk különbözőek lenni!
Nem! Nem az az elfogadás, amikor azt akarom, hogy a másik ugyanolyan legyen és ugyanúgy fejezzen ki mindent és akkor megértem! Nem az, hogy ráerőszakolom, hogy ő ugyanolyan. Egyenlő velem, mert ugyanolyan.
Hanem alap, hogy egyenlőek vagyunk mind! Mind egyenlőek vagyunk. És mindenkinek más tulajdonságai vannak és más szerepe van az életben! Más szerepe!
Egyenlő minden ember! Minden!
Igen, tudom, most beugrott a csöves. Igen, tudom, most beugrott a gyilkos. Most beugrott az Obama meg a Trump, most beugrott bárki a fejedbe, akit gyűlölsz, vagy bármi.
Igen! Ő is egyenlő!
...
KEZDJÜNK EL ÉLNI!
Csodálatos dolog lesz majd!
Látom előre!
Érzem azt a zenét, azt az éneket, amit majd dalolunk!